Tizenegyedik rész'

Sziasztok!
Először is sajnálom, hogy több mint egy hónapig nem hoztam részt...
Mindig volt valami, amiatt az írás nem fért bele az időmbe.
De végre itt vagyok. :) És Hál' Istennek ti is!
Nagyon-nagyon köszönöm, hogy kitartottatok mellettem, és nem iratkoztatok le, sőt még pár új olvasóm is lett. :)
Nem húzom tovább az időt,
Jó olvasást!


- Joey, mesélnem kell - borultam legjobb barátom nyakába.
- Mi történt? - nézett rám kérdően.
- Zayn titkolózik előttem. És időt kért, ameddig rendbe hozza a dolgokat. És nekem fogalmam nincs, hogy mi ez az egész...
- Nem értem én se Zaynt... De nyugodj meg, egyenlőre nem tudsz tenni semmit se. Várj, bízz Zaynbe, mást nem tudsz csinálni - mosolygott rám bátorítóan.
Felsóhajtottam, majd becsoszogtam a terembe.


- Cat! - szólított meg a folyosón Zayn - Lenne kedved filmezni este?
- Most nem kell a "dolgodra menned"? - mondtam flegmán, miközben macskakörmöket rajzoltam a levegőbe.
- Kérlek, ne csináld ezt. 6ra érted megyek, jó?
- Rendben...

Nem értettem Zayn hirtelen legyünk együtt akcióját.
Eddig bezzeg úgy pattintott le, ahogy csak tudott.
Félek, mert nem tudom mit akar. Mire kell neki 3 hét?! El akar tűnni? Vagy rendbehozni valamit? De mit?
Kíváncsian, idegesen és dühösen léptem be a konyhába.
- Van kaja? - kérdeztem anyától.
- Neked is szia, Kislányom - mondta gúnyosan.
- Rossz kedvem van...
Anya csak felsóhajtott, majd megterített nekem.
- Összevesztetek Zaynnel? - ült le mellém.
- Nem mindegy neked?!
- Catherine, vegyél vissza a szádból! - üvöltött rám anya.
- Mert? Nekem nem lehet rossz kedvem?!
- De, de attól még nem kell szemtelennek lenned!
- És ha az vagyok?!
- Catherine! - szólt rám anya.
Dühösen felálltam az asztaltól és feltrappoltam a szobámba.
- Kopp-kopp, bejöhetek? - nyitott be Joey.
- Gyere...
- Min veszekedtetek anyuddal?
- Semmin.Csak egy barom vagyok. Zayn kikészít és már mindenkivel bunkón viselkedek. Nem akartam így beszélni anyuval... - vallottam be.
- Akkor állj fel és kérj tőle bocsánatot!
- Én? Soha.
- Cat, tedd félre a büszkeséged! Ő az anyád!
- Ezt még átgondolom... - morogtam az orrom alatt.
- Amúgy van programod estére? Elmehetnénk moziba - ajánlotta fel Joey.
- Zaynnel filmezünk - mondtam kedvtelenül.
- Ohh.. Hát jó szórakozást - s ezzel szomorúan kicsoszogott a szobámból.
Nem értettem, hogy Joey miért tört le ennyire. Nem hal bele, ha ma nem megyünk moziba...
Na mindegy, kisebb dolgom is nagyobb nála...
Egyre jobban furdalt a lelkiismeret, amiért anyával olyan mogorva voltam... Nem ezt érdemelte.
Mindegy, mielőtt elmennénk Zayn-hez bocsánatot kérek, addig még van időm.

- Cat! Joey! Elmentünk vacsorázni! Majd jövünk! - hallatszott a földszintről anyáék kiáltása.
Ránéztem az órára, öt perc múlva hat. Te jó ég, elaludtam!
Nem tudom, hogy csináltam, eddig még sose aludtam el csak úgy. Biztos a sok idegesség miatt...
Rohamtempóban vágtattam le a lépcsőn, mikor meghallottam, hogy valaki dudál.
Kinéztem az ablakon; Zayn volt az, természetesen. Végignéztem az utcán, anyáék kocsiját keresve, hátha még nem mentek el. Még mindig bocsánatot szertettem volna kérni, de hiába, a kocsi sehol nem volt.
Felsóhajtottam, belebújtam egy tornacipőmbe majd kisétáltam Zayn kocsijához.
- Szia - puszilt meg, mire én hűvösen csak egy "Hello"-t mondtam.
- Cat, kérlek... Ne legyél ilyen velem. Hidd el, nekem sokkal rosszabb. De a legjobbat akarom kettőnknek -fogta meg kezeimet.
Csillogó szemeibe néztem, s bár még mindig dühös voltam rá, hittem neki.

Felmentünk a lakásába, berakott egy unalmas, csöpögős filmet és pedig a karjai közé fészkeltem magam.
- Érdekel a film? - kérdezte Zayn húsz perc után, unottan.
- Nem igazán...
- Rakjak be valami horrort? Vagy csináljunk inkább valami sokkal jobbat? - csókolt meg.
Hagytam, hogy Zayn csókokkal lepje be ruhával fedetlen testrészeimet, majd mikor megszabadítani akart volna a pólómtól, megcsörrent a telefonom.
- Bassza meg... - káromkodott Zayn. - Ne vedd fel.
- Muszáj... - bújtam ki karjai közül.

* Zayn szemszöge*
- Haló? Szia Joey... Mi a baj?.. Jézusom... Neem, ez nem lehetséges. Ne viccelődj ilyenekkel... H-hogy ez komoly? Istenem.... Azonnal indulunk.  - csak ennyit hallottam Cat beszélgetéséből, de nem túl jó hírt kaphatott. Mikor letette a telefont sírva bújt karjaim közé, mint egy kisgyerek.
- Cat, mi történt? Ne sírj kérlek - szedtem ki arcából kósza tincseit, majd letöröltem arcáról a sminktől fekete könnycseppeket.